Francisco FrancoA spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra (1936 - 1975)Amikor 1936-ban republikánus rendőrök meggyilkolták az ellenzéki nacionalisták vezetőjét, José Calvo Sotelot, a hadsereg jó indokot talált arra, hogy megdöntse a kormányt. A rákövetkező polgárháború alatt (1936-39) a nacionalisták széleskörű katonai és pénzügyi támogatást kaptak a nemzetiszocialista Németországtól és a fasiszta Olaszországtól, míg a megválasztott republikánus kormány csak a szovjet segítségre és kisebb mértékben az értelmiségiekből, művészekből, írókból és a politikailag elkötelezettekből álló Nemzetközi Brigádokra támaszkodhatott. A fasizmus fenyegetése ellenére Anglia és Franciaország a háború kiszélesedésétől félve megtagadta a republikánusok támogatását.
1939-re a Franco által vezetett nacionalisták megnyerték a polgárháborút, amely több mint 350 000 spanyol halálát követelte. Franco 35 éves uralma első felében politikailag és gazdaságilag Spanyolország elszigetelődött, a gazdasági recesszió sújtotta az országot. Ez az állapot egészen az 1950-es évekig tartott, amikor a turizmus fellendülése és az Amerikával kötött nemzetközi szerződés megteremtette a forrásokat az ország gazdaságának felépüléséhez. Az 1970-es években Spanyolországnak volt a leggyorsabban fejlődő gazdasága egész Európában.
Francót, aki sosem szüntette meg a királyságot, 1975-ben bekövetkezett halála után végrendelete szerint I. János Károly (Juan Carlos I) király követte, XIII. Alfonz Bourbon-házi uralkodó unokája. Spanyolországban János Károly reformjainak köszönhetően hamarosan létrejött a parlamenti demokrácia.

1975 után

Spanyolország 1986-ban csatlakozott az Európai Unióhoz. 1992-ben az ország újra reflektorfénybe került, Barcelona adott otthont az olimpiai játékoknak, Sevilla az Expo92-nek, és Madridot kiáltották ki Európa Kulturális Fővárosának. 1996-ban a Néppárt (PP) alakított kormányt, amelyet José María Aznar vezetett. A jelenleg hivatalban lévő szocialista kormány vezetője José Luis Rodríguez Zapatero.

Szerző: kissnormand  2010.06.18. 12:31 Szólj hozzá!

Címkék: spanyolország info információ 2010 története spanyolországi történelme

A bejegyzés trackback címe:

https://spanyolorszag-2010.blog.hu/api/trackback/id/tr522103514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása