A római uralom: Hispania

Mivel Európa és Afrika között helyezkedik el, a Pireneusi-félsziget mindig is különböző törzsek és civilizációk hódításainak célpontja volt. A terület őslakói, a vitatott eredetű ibérek, i. e. 800 körül összeolvadtak a Pireneusokon át benyomuló keltákkal (keltiberek). Hispania gazdag érclelő helyei, ideális, hajózható partjai, előnyös földrajzi helyzete vonzották a hajós népeket. Az i. e. 10-11. században a föníciaiak telepeket létesítettek a keleti parton. Ők alapították Malacát (Malága) és Gadest (Cádiz). Az i. e. 7. században görögök jelentek meg a déli és a keleti partvidéken, akiknek később át kellett engedniük a területet a karthágóiaknak. A második pun háborúban (i. e. 218-201) összeomlott Karthágó hatalma. A rómaiak i. e. 3. században érkeztek, de két további századba került, mire leigázták a félszigetet. A római jog, a latin nyelv és a római szokások fokozatosan az élet részei lettek. A rómaiak i. e. 197-ben két provinciát létesítettek: Hispania citeriort, és Hispania ulteriort. A luzitánok Viriathus vezetésével még felkeltek a rómaiak ellen, majd őket a keltebirek követték (Numantia ostroma, i. e. 134-133), de a felkeléseket leverték. A római uralom mélyen átalakította a társadalmat, gazdasági változásokat idézett elő (rabszolgaság, mezőgazdaság, kézműipar, bányászat, kereskedelem, utak építése). A romanizáció legerősebben a Közép-és Dél-Hispaniát hatotta át, északot (a mai Baszkföld) kevésbé. A hispaniai tartományok számos híres egyéniséget adtak a Római Birodalomnak: Marcus Valerius Martialis, Marcus Annaeus Lucanus, Lucius Annaeus Seneca, Marcus Ulpius Traianus, Publius Aelius Hadrianus. Az i. sz. 4. századtól elterjedt a kereszténység. A római uralomnak a folytonos betörések (szvévek, vandálok, alánok) és a népvándorlás vetett véget a Pireneusi-félszigeten.

Szerző: kissnormand  2010.06.13. 12:28 Szólj hozzá!

Címkék: spanyolország info információ 2010 története spanyolországi történelme

A bejegyzés trackback címe:

https://spanyolorszag-2010.blog.hu/api/trackback/id/tr812103504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.